logo

ROZMARING Német Nemzetiségi Kórus - Érd

rozmaring.korus.erd@gmail.com


Magunkról

 

rozmaring.nanoweb.hu kép

ROZMARING NÉMET NEMZETISÉGI HAGYOMÁNYŐRZŐ KÓRUS - ÉRD

Kórusunk, az Érdi Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus jelenlegi tagságával 2010 óta működik. Az együttes az Érden élő német nemzetiség  zenei hagyományainak őrzését tűzte ki célul. 

A Nyitnikék Német Nemzetiségi Kórustalálkozó életrehívásával és évenkénti megrendezésével Érden hagyományt teremtettek.

2013-ban, 2016-ban és 2019-ben is megmérettük magunkat a Német Nemzetiségi Zenekarok és Énekkarok Országos Minősítőjén, ahol egyszer Arany és kétszer Kitüntetéses Arany fokozatot értünk el.   Ezzel az eredménnyel az együttest támogató Érd városa is felkerült a nemzetiségek kultúráját fontosnak tartó és elismerő települések közé.

Az érdi német nemzetiségi önkormányzat nem segíti a kórust, az együttes munkáját az eltelt években az érdi Német Nemzetiségi Kultúregyesület, Érd Megyei Jogú Város polgármestere, és alpolgármestere támogatta. A város civil szervezetek számára kiírt pályázatai sikeresek voltak. A programok megvalósításához a kórustagok jelképes összegű tagdíjjal járulnak hozzá.

2013 januárja óta a Szepes Gyula Művelődési Központ ad helyet a kórus próbáinak minden hétfőn. Az eltelt négy év alatt a régi kották digitalizálása megtörtént, új művekkel jelentősen, mintegy 120 darabra bővült. A megfelelő próbakörülmények, a zongora használata jelentősen segítette és segíti kórusunk fejlődését, a repertoár további bővítését.

A kórusban együtt énekelnek magyar és német nemzetiségi gyökerekkel rendelkező tagok, ezzel is erősítve a Magyarországon élő két nemzetiség összetartozását, egymás iránti tiszteletét, szeretetét.

Az együttes hagyományőrző-értékmentő és kultúrateremtő tevékenységét tekintve is olyan különleges közösség, ahol az énekesek szeretetteljes emberi kapcsolatot alakítottak ki, melyet magánéletükben is ápolnak.

Repertoárunk folyamatosan bővül a Magyarországon fellelhető német és sváb dalok tanulásával. Az autentikus hangzás érdekében harmonika kísérettel énekelünk, a művészi színvonal megtartása, növelése érdekében zeneművészeti főiskolai végzettségű karnaggyal és kiváló harmonikással dolgozunk.  Számos hangversenyen, nemzetiségi kórustalálkozón veszünk részt.

Emlékek az elmúlt évek eseményeiből:

2013

03.10. II. Rozmaring Német Nemzetiségi Kórustalákozó

06.22. Német Nemzetiségi Kórusok Minősítő Versenye - Somberek 

09.07. Nemzetiségi Kórustalálkozó - Szigetcsép

09.14. Szüreti mulatság - Érd-Ófalu

12.14. Gyertyagyújtás - Érd főtér

12.14. Karácsonyi hangverseny

2014

03.22. NYITNIKÉK - Érdi Ipartestület Napja szereplés

03.30. III. Rozmaring Német Nemzetiségi Hagyományőrző Kórustalálkozónk

05.31. Nemzetiségi Művészeti Fesztivál - Győr

06.29. Nemzetiségi találkozó Nagytétény - Szellmann Ház

09.05. Képzőművészeti kiállítás megnyitője - Érdi Galéria

09.20. Szüreti mulatság - Érd Ófalu

10.04. Kelenvölgyi Szüreti Vigasságok - Budapest XI. kerület

12.07. Adventi gyertyagyújtás - Érd főtér, Gloriett

12.14. Adventi hangverseny az MKM Kelenvölgyi Férfikórussal - Érd Ófalusi templom 

12.20. Évzáró az érdi Német Kultúregyesület tagjaival és meghívott vendégekkel

2015

01.03. Részvétel a Ráckevei Új Évi koncerten

01.10. LDU Országons Gála Budapet Kongresszusi Központban

01.31. Szigetcsépen hagyományőrző Nemzetiségi találkozó 

02.07. Részvétel a Rehabilitációs Központ "Dizseri díj" átadó ünnepségén

03.15. Koszorúzás az érdi 1848-as emlékműnél

03.28. IV. "NYITNIKÉK" Tavaszköszöntő Nemzetiségi Hagyományőrző Kórustalálkozó

04.01. Schubert hangversenyen jártunk a százhalombattai Római Katolikus                  templomban

4.30. "VUDAK" Karsch Manfréd - egyesületi tag - Képzőművészeti kiállítás megnyitója

04.30. Az érdi pincesor hagyományos "Szőlővirág" ünnepén szereplés

06.06. Részvétel és szereplés az Érd Mezőföldi vásáron

06.13. A helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívására látogatás Hajóson

07.04. Az Érdi Német kultúr Egyesület évadzáró ülése

09.24. Hangverseny az Idősek Világnapja alkalmából az érdi Napfény Otthonban

10.03. Szereplés a Budapest Kelenvölgy Közösségi Házban "Szüreti Vigasságok"-on

10.11. Részvétel a Ceglédberceli Nemzetiségi Találkozón

10.24. Az Érdi Tusculánumi Római Katolikus templom felszentelési ünnepségének          rendezése

12.06. ÉMNÖSZ gálán részvétel a Csepeli Munkásotthonban

12.06. Nemzetiségi Kórustalálkozó Budapest Soroksáron a Kórus fellépésével

12.13. Adventi hangverseeny az Érd Ófalusi Szent Mihály Római katolikus templomban

12.19. Év végi karácsonyi ünnepi taggyülés a  kórus tagjaival közösen

12.22. Adventi hangverseny az Érdi Napfény Otthon lakói számára, a kórus                   szereplésével

2016

01.08. Az Egyesület és a Kórus  részvétele az Érdi Kamarazenekar Új évi                      hangversenyén

02.17. Érdikum Oklevelek átadása, a Német Kultúr Egyesület bemutatkozása

03.15. Koszorúzás az érdi 1848-as emlékműnél

03.20. V. "NYITNIKÉK" Tavaszköszöntő Nemzetiségi Hagyományőrző Kórustalálkozó

04.03. Az egyesülettel közös részvétel a Nyergesújfalui Német Nemzetiségi                            Kórustalálkozón

05.07. A Német Kultúr Egyesület ülése, új tagok felvétele

05.22. Részvétel a Landesraat által szervezett Kórusok Országos Minősítő                    rendezvényen Sombereken, ahol kitüntetéses arany fokozatot ért el a                    kórus.

06.18. Az Érdi Német Kultúr Egyesület évadzáró ülése az egyesületi és kórus tagokkal

09.10. Részvétel az Érdi szüreti mulatságon, fellépéssel egybekötve

09.17. Tököli Nemzetiségi Kórustalálkozón vettünk részt, mint meghívott vendég kórus

10.01. Budapest Kelenvölgyi Közösségi Házban "Szüreti Vigasságok" vendégei voltunk

12.11. Adventi hangverseny az Érd-Ófalusi Szent Mihály Arkangyal templomban,          a Kórus szereplésével

12.18. Adventi hangverseny az Érd-Ófalusi Szent Mihály Arkangyal templomban,           a Kórus szereplésével

12.19. Év végi karácsonyi ünnepi taggyülés az Egyesület és a Kórus tagjaival közösen

2017

03.18. VI. "NYITNIKÉK" Tavaszköszöntő Nemzetiségi Hagyományőrző Kórustalálkozó

04.28. Részvétel az Érdi Német Kultúr Egyesület ülésén

05.06. Nemzetiségi kórustalálkozó szerepléssel egybekötve Etyeken

06.10. Stifolder fesztiválon jártunk Fekeden

06.24. Évadzáró összejövetel

08.20. Városi ünnepi megemlékezésen közös szereplés a Szirmok Női karral

09.09. Szüreti mulatság fellépéssel egybekötve Ófaluban

10.07. Budapest Kelenvölgy Közösségi Házban megrendezett "Szüreti vigasságok"                  vendégei voltunk

10.28. Kávé-tea délután nemzetiségi kórusokkal a Fesztál Rendezvényházban

11.12. ÉMNÖSZ Gála vendégei voltunk Budaőrsön

11.18. Nemzetiségi Kórustalálkozó Kaposváron

11.24. Német nemzetiségi választási tájékoztató - Vecsés

11.25. Kórustalálkozóés kapcsolatfelvétel Szomódon

12.02. Kirchenmusikfest - Templomi Zeneünnep - Taksony, közös fellépés hat kórussal

12.03. Érdi Kálvin téri Református templomban adventi hangverseny Német Ádvent      címmel

12.10. Érdi Szent Mihály Arkangyal templomban adventi hangverseny Német Advent    címmel 

12.11. Évzáró és év értékelő összejövetel

2018

03.10. Szereplés a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívására a nőnapi      rendezvényükön

03.25. VII. "NYITNIKÉK" Tavaszköszöntő Nemzetiségi Hagyományőrző                        Kórustalálkozónk megrendezése

04.05. Svájci filmesek Érden, kisfilm készítése a kórus próbájról

04.14. Szereplés a Diósdi vigasságok rendezvényen

05.27. Budaőrsi passió megnézése a Diósdi N.N. Önkormányzat szervezésében

06.16. Nyári szünet kezdete és házavató karnagyunk gyönyörű kertjében

09.15. Diósdi Szent Gellért napi rendezvényen szereplés

10.06. Kelenvölgyben fellépés az "Ezerjó" szüreti rendezvényen

10.13. Érd-parkvárosi Közösségi Házban a zene világnapján fellépés közösen a            Szirmok női karral

10.27. Kórustalálkozó és szereplés a  Szigetszentmiklósi Dunamenti svábok találkozóján

11.10 Kórustalálkozón szerepléssel részvétel Tökölön

12.07. Részvétel az Érd-postástelepi templomban Németh István alapító tag temetésén

12.08. Adventi koncert az Érd-ligeti katolikus templomban

12.09. Adventi koncert Diósdon a Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívására

12.16. Adventi koncert az Érd-Ófalusi Szent Mihály Arkangyal templomban

12.17. Közös karácsony és évbúcsúztató összejövetel a Kultúr Egyesület tagjaival és       meghívott vendégekkel az Érd-ligeti kempingben

2019

01.06. Részt vettünk az Érdről és környékéről kényszermunkára elhurcoltakra              emlékező ünnepségen és koszorúzáson.

03.09. ÉMNÖSZ közgyülésén meghallgattuk Ritter Imre parlamenti képviselő úr            beszámolóját és tájékoztatóját. 

03.15. Részt vettünk a városi rendezvényen és az azt követő koszorúzáson. 

03.23. Megtartottuk VIII. "NYITNIKÉK" Tavaszköszöntő Nemzetiségi Hagyományőrző    kórustalálkozónkat

04.05. Faültetésen vettünk részt a kórus és egyesületi tagokkal, a város által                szervezett  záportározó és szabadidő park területén.

04.13. Törökbálinton az ÉMNÖSZ közgyülésén tájékozódtunk az októberben                   megtartandó helyhatósági választással kapcsolatban. 

05.01. Fülöp napi megemlékezés a várost alapító Batthyány Fülöp főhercegről a főtéri   szobornál, és az alapító barokk kőkeresztnél

09.19. Mözsben harmadszor vettünk részt Kórusok minősítő rendezvényén, melyeken    egyszer arany, és kétszer kitüntetéses arany fokozatot értünk el. 

05.25. Szigetújfaluban az Egyesülettel együtt kórustalálkozón vettünk részt,                  fellépéssel  egybekötve

06.01. Ürömi kórustalálkozó, ismerkedéssel, fellépéssel

06.08. Sikeresen megtartottuk első OMA-OPA Enkelkinder gyermeknapunkat

07.12. Évadzáró összejövetel

07.13. A Zirci Apátságban a 23. Magyarországi Német Egyházzenei ünnepén meghívott  fellépőként vettünk részt a vegyes kórusok csoportjában. 

08.20. Közös fellépés a Szirmok női karral a városi rendezvényen

09.21. Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkot jártuk körbe és énekeltünk a    Makovecz Imre által tervezett ökumenikus templomban

10.03. Több egyesületi és kórustaggal az Érdi Kamarazenekar nagy sikerű jubileumi      hangversenyén vettünk részt. 

10.23. Megemlékeztünk a városi rendezvényen az 1956-os forradalom és                     szabadságharc emléknapján. 

10.26. Álmom: az Isten címmel, több kórustaggal és egyesületi taggal jótékonysági      esten vettünk részt a Szepes Gyula művelődési Központban, Mihályi Győző és              Karasszon Eszter művészek közreműködésével. Az előadás adomány gyűjtés                volt az érdi fogyatékkal élő fiatalok számára épülő lakóotthonra.

11.15. Szomszédolás Érden, a Centrál Borház Étteremben a Nagytétényi dalkör            tagjaival és a Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat új és leköszönő                        vezetőivel

11.17. Dunaharasztiban az ÉMNÖSZ gálán vettünk részt. Ismerkedtünk a Dunaharaszti   svábokkal, idegenvezető kíséretében megnéztük a svábokra jellemző tájházat

12.08. délelőtt: Ádvent köszöntő a kórus szereplésével az Óvárosi Szent Mihály            Arkangyal templomban

12.08. délután: A Diósdi Német Nemzetiségi Önkormányzat karácsonyi                        rendezvényére kapott meghívást a kórus, ahol szerepléssel ünnepeltünk

12.14. Az Érd-parkvárosi Közösségi Házban közös rendezvény és fellépés                    a  Szirmok női karral

12.16. Közös karácsonyi és évzáró összejövetelünk a Kórus és a Kultúr Egyesület           tagjaival.

2020

01.11. Ráckevei katolikus templomban az egyesület és a kórus tagjai a Lor Capelle        együttes fergeteges újévi koncertjét hallgattuk meg. 

01.14. Nagysikerű pótszilveszteri rendevényen vettünk részt a Szellmann ház                rendezvényén.

Ez után sajnos a Covid-19 vírus nekünk is, mint nagyon sok mindenkinek eltörölte a      2020-as rendezvényeket, megrendezésükre nem kerülhetett sor. 

Júniusban megkezdődött a pályázaton nyert pénzből az énekkar új ruhakollekciójának próbái. 

09.04. Zenés délutánt tartottunk az elmaradt Nyitnikék kórustalálkozó helyett a             Kemping teraszán, az egészségügyi rendelkezések betartásával. 

Decemberben az egyesület és a kórus tagjai vállalták, hogy az adventi időszakot megszépítik a rászorulóknak. Az egyesület vásárlásából a kórus tagok három adventi hétvégén sütemény csomagokkal kedveskedtek a rászorulóknak. 

2021.

Sajnos a 2021-es évet is meghatározta a Covid-19 vírus. Nem tudtuk megtartani a tavaszi Nyitnikék kórustalálkozónkat. 

2021-ben is csak az Egyesületünkkel együtt a hivatalos feladatainkat tudtuk ellátni. 

Tavasszal és nyáron két nagy veszteség is érte kórusunkat, 

Május 2-án PÉTER FERENC, július 23-án PREISZLER JÁNOS is itt hagyott minket. Nagyon hiányoznak. 

01.10. Az elhurcoltak emlékművénél koszorúztunk az állami ünnepség keretében. 

O5.11. Az etyeki temetőben végleges búcsút vettünk Péter Feri alapító tagunktól. 

06.07. Az egyesület elnöke megtartotta éves beszámolóját.

06.26. A kempingben sikeresen lezajlott az ÉMNÖSZ továbbképzéses rendezvénye.

08.02-6-ig a covid-szabályok betartása mellett sikerült megtartanunk a meghírdetett               gyermkektábort.

08.11. A nagytétényi temetőben az Egyesület és a kórus oszlopos tagjától,                  Preiszler Jánostól  vettünk végső búcsút. 

08.20. A városi ünnepi rendezvényen most közönségként vettünk részt,  örültünk a      sok-sok kitüntetettnek. Nagy örömmel ünnepeltünk velük. Számunkra                          kiemelkedő  öröm volt Stiblo Anna karnagyunk magas művészeti kitüntetése.                Az ünneplést Kotroczó Terike kórustársunknál tartottuk, több kórustag                          segítségével elkészített közös ebéddel. 

09.06.  Nagy örömünkre a covid szabályok betartásával megkezdődhettek a próbák  

09.30-tól 10.03-ig Csobánkán négy napos CSAPATÉPÍTŐ TÁBOROZÁSON vettünk    részt. Tartalmas programokkal feltöltve, sok vidámsággal, nagyon jól sikerült a            tábor. 

10.07.  Szintén tudtunk próbát tartani a Művelődési házban.

10.14.  És ismét egy sikeres, örömteli próba.

10.17.  A nagytétényi Szellmann házban megtartottuk az elmaradt tavaszi Nyitnikék      programunkat. Itt már ismét érződött a covid előtérbe kerülése. Már a meghívott vendégek közül is voltak akik nem tudtak eljönni. A kevesebb  létszámmal is igazán jól sikerült együttlét volt.  

10.21.  A kempingben az eü.előírások megtartásával tartottunk próbát.

11.04.  Itt már kevesebb létszámmal ugyan, de még volt egy utolsó próba a 2021-es    évben. 

12.30.  A kempingben megtartottuk az 2021-es év záró együttlétét.

A mostani hírek szerint talán elmegy már a Marsra ez a covid vírus, és ha lassan is, de talán elindulhat mindenkinek egy tartalmasabb, sikeresebb 2022-es év!!!!

2022.

A két éves covid megpróbáltatás után az egyesület és a kórus gazdag évet zárt. Volt tennivaló, volt öröm és volt sok-sok munka.

01.09. Megemlékeztünk az elhurcoltakról, az emlékhelyen koszorút helyeztünk el. 

03.15. Érd-ligeten az 1848-as emlékhelyen emlékeztünk és koszorúztunk. 

03.29. A vízimolnárok életét és a malmokat benutató tanösvény ünnepélyes átadása a Beliczay szigeten.

04.23. Pilisvörösváron kórustalálkozón voltunk szerepléssel összekötött vendégek.

04.30. Pomázon szintén szerepléssel színesítettük a Falunapi rendezvényüket. 

05.21. Ráckevei kiránduláson vettünk részt egy nagyon felkészült idegenvezetővel, aki nem utolsó sorban festőművész is. 

06,24-26. Százhalombattai táborozás, amit 26-án egy Tatai, szerepléssel egybekötött kirándulással zártunk. 

07.30. Veszprémben megünnepeltük a Landesrat  Német Nemzetiségi Zenekarok  és  Énekkarok  Magyarországi  Szövetsége,  megalakulásának     25. évfordulóját. 

08.24. A Diósdi Német Hagyományőrző Egyesület meghívására a svábok kitelepítési ünnepségén vettünk részt énekléssel egybekötve. 

09.17. Szekszárdra voltunk hivatalosak a szüreti rendezvénnyel összekötött kórustalálkozóra, aminek a szüreti részét sajnos az egész napos eső elmosta. 

10.14. Parlamenti látogatás, ahonnan nagyon gazdag élménnyel tértünk haza. 

10.15. A nagytétényi nyugdijas klub 40 éves ünnepségére kaptunk meghívót a Szelmann házba. Énekléssel köszöntöttük az ünneplőket. 

10.22. Nagy sikerű, Országos Egyházzenei Kórustalálkozók vettünk részt Városlődön.  Útközben megnéztük Magyarpolány nevezetességeit. 

11.04. Az 1956-os emléknűnél megemlékezés és éneklés. 

Tavasztól őszig folyt az Ó-városi Kinga utca-Felső utcai csücsökben lévő Barokk kőkereszt parkjának rendben tartása. Új növények, bokrok, virághagymák telepítése. 5-6 alkalommal, 1-5 személlyel kb. 55 óra társadalmi munkával.  

Két év kihagyás után igazán nem panaszkodhatunk!

2023. 

01.08. A szokásos koszorúzással kezdtük el a 2023-as évünket. Megkoszorúztuk az Érdről és környékéről elhurcoltak emlékhelyét. A kórus a Szirmok női karral énekléssel vett részt az ünnepi megemlékezésen.

04.11. A Barokk kőkereszt körüli területen fűkaszálás, virágültetés (a területet egész éven rendben tartjuk, ki lett alakítva egy fűszerkert is, amiben sajnos pótolni kell a fűszereket)

05.10. Fülöő napi megemlékező séta, amit már minden évben rendszeressé tettünk. 

05.06. XIII, Nyitnikék kórustalálkozó, ami a szokásoknak megfelelően szintén nagyon jól sikerült. 

05,17. Vezetőségi ülés a Ligeti kempingben.

06.19-21. kórus tábor sz Óvárosi közösségi házban.

05.19-21.  Boldogan és nagy örömmel adjuk hírül, hogy pályázati segítséggel elkészült az első CD-lemezünk. Az idáig vezető útunk sok gyakorlással és csapatmunkával járt. Május 19-21-ig napi hazajárással, együtt táboroztunk, készültünk a felvételre. Karnagyunk összeállította a felvételre szánt dalok jegyzékét és a próbákon, és a táborban sorra átvettük a darabokat, javítva a felmerülő hibákat.

05.27. A nagy nap!   A kórus öt órán keresztül, két kis szünettel, kitartóan bírta az állást, az éneklést, ha kellett, újra és újra felénekelve a kért szakaszt.

Nagyon büszkék vagyunk az elkészült lemezre, és amint megkapjuk a kész CD lemezeket, lemezbemutató koncertet fogunk tartani.

A lemezborítóról készült képeket a   rozmaring.nanoweb.hu weblapunkon a médiatárban találják! 

A  Pájázat címe:  CSSP=NEPZENE  2022 

06.22. Évzáró, közös együttléttel, ebéddel. A menü mindenki örömére kemencében sütött langallo volt.

07.22. Egy nyári közös együttlét Terikénél.  Itt kaptuk kézhez az elkészült CD-lemezeket. 

08.22. Elindult az új évad, amit a Bodajki Egyzázzenei találkozóra készülve indítottunk. 

09.09. Bodajk Egyházzenei találkozó, mely szintén sok élménnyel, ismerkedéssel zajlott le. 

10.01. CD bemutató koncertet tartottunk az érdi Czabai kertben. Sokan voltak kíváncsiak ránk, sokáig maradtak a szeretet vendégségen.

10.15. Soroksári kórustalálkozó, a szokásos jó kedvvel, vidámsággal. 

11.25. A szellmann házba voltunk hivatalosak egy sváb disznótoros vacsorára. 

11.30.  Megtartottuk az évzáró összejövetelünket és kicsit még készültünk az adventi koncertjeinkre.

12.10. Karácsonyi koncertet adtunk az Óvárosi Szent Mihály templomban.

10.16. Adventi kórustalálkozóra voltunk hivatalosak és résztvevők, Pest Szentlőrincre,  és ezzel a koncerttel lezártuk az 2013-as évünket. 

2024.

01.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


© Minden jog fenntartva.